Trump megszólalt az Irán elleni támadás után: „Bármilyen megtorlást sokkal nagyobb erővel fogunk viszonozni, mint amit ma este láttunk!”

2025. június 22. 06:43

Most jött el a béke ideje – jelentette ki az amerikai elnök.

2025. június 22. 06:43
null

Ahogy arról már beszámolt lapunk is, nem egészen tíz nappal azután, hogy Izrael megelőző csapást mért Iránra és annak atomprogramjára,

az Amerikai Egyesült Államok hat bunkerromboló bombával megsemmisítette Irán fordói atomlétesítményét.

Emellett lebombázták a natanzi és az iszfaháni atomlétesítményeket is.

Ezt is ajánljuk a témában

Donald Trump amerikai elnök közösségi-oldalán reagált a történtekre:

Sikeresen végrehajtottuk támadásunkat Irán három nukleáris létesítménye ellen: Fordó, Natanz és Iszfahán területén mértünk csapásokat. Minden repülőgép elhagyta Irán légterét. Teljes bombaterheléssel csapást mértünk az elsődleges célpontra, Fordóra. Minden gép biztonságban hazafelé tart. Gratulálok nagyszerű amerikai harcosainknak! Nincs még egy hadsereg a világon, amely erre képes lett volna. MOST JÖTT EL A BÉKE IDEJE! Köszönöm, hogy figyelmet szenteltek ennek az ügynek.”

Az elnök még az esetleges visszatámadások lehetőségéréről is elmondta röviden a gondolatait egy másik posztban: „Bármilyen megtorlást Irán részéről az Amerikai Egyesült Államokkal szemben sokkal nagyobb erővel fogunk viszonozni, mint amit ma este láttunk. Köszönöm!”

Nyitókép forrása: NurPhoto via AFP

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hodor
2025. június 22. 10:37
Fogatlan kutya. Mindeközben Izraelben: x.com/MyLordBebo/status/1936679175730962448 :)
Tegnap
2025. június 22. 09:49
Trump is a DeepState csicskája, pont mint Biden, Obama, Bush és Clinton voltak. Ugyanazon a dróton rángatják. Tényleg nagy csalódás. Mást hitetett magáról. Mind bedőltünk neki. Most már értem, hogy Elon Musk és Tucker Carlson miért hagyták ott. Úgy néz ki, hogy Tulsi Gabbard-ot meg kirúgja. Ott is vége a józan észnek. Na most mit mond majd JD Vance, aki egy nagyon értelmes fickó?
agebno1-2
2025. június 22. 09:45
Trump is tud mesélni rendesen, csak éppen azt nem tudjuk, hogy saját kút fejéből veszi ezeket vagy izraeli tettestársai súgnak neki.
recipratio
2025. június 22. 09:32
"A hazug amerikai elnök szavaival ellentétben Fordowban nincs komoly kár. Csak a talajszerkezetek sérültek meg, amelyeket könnyű helyreállítani. Sugárzás-kibocsátást nem rögzítettek, az evakuálást előre elvégezték - mondta Mannan Raisi iráni képviselő. 🗣 Hangsúlyozta, hogy Irán az amerikai támadásokat Washington közvetlen belépésének tekinti a háborúba, és a „Tehran maga is elfogadja” további válaszra vonatkozó döntést; 🗣 Az USA vállalja a felelősséget az Iránra ért csapások következményeiért, mondja a hútik vezető Jemenben; Az iráni ISNA hírügynökség állítólag a Fordow-komplexum közelében tett közzé felvételt: se tűz, se törmelék. Irán 🇮🇷 hegyi ⛰️ sziklákból 🪨 nehezen fékezhető ország. Kína és Oroszország figyel. Oroszország bosszúja fog történni Iránban, ha holnaptól fokozódik a háború. Trump Netanjahu hasznos idiótája..A legszomorúbb dolog nézni, ahogy az alkotmányt vécépapírként használják
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!